Secrets behind the door - 10. rész (extra rész)

× 10. rész ×

EXTRA RÉSZ

Június utolsó hetét töltöttük az iskolában. Mindenki folyamatosan nyüzsgött, hangoskodott, senki nem bírt megülni a fenekén, a tanárok nem tudtak fegyelmet tartani az órákon, bár ők se nyúztak már minket a tanulással. Csupán csak azok szenvedtek még, akiket nem sikerült lezárni, vagy jobb jegyet szerettek volna – hála az égnek én nem tartoztam közéjük és sikeresen megszereztem történelemből is azt a hármast. A nyár vészesen közeledett, és mindannyian programokkal tábláztuk be a körülbelül két hónapig tartó szünetet. Sokan úgy gondolták, dolgozni fognak, és a megkeresett pénzt fesztiválokra, bulikra költik, de akadtak olyanok is, akik inkább utazgatással akarták eltölteni a nyarat.

És voltak olyanok, mint én, akiknek halványlila gőzük sem volt arról, mit akarnak csinálni ez idő alatt. Persze, én is elhatároztam, hogy találkozom majd Lee Hi-vel meg a többi barátnőmmel, és csapunk csajos estéket, ráadásul a szüleimmel is minden évben elmentünk nyaralni, de konkrét céljaim nem voltak. Nem mintha zavart volna, hisz sosem terveztem előre, sokkal jobban kedveltem a spontán dolgokat és a legizgalmasabb és legviccesebb szituációk is mindig a váratlan helyzetekben fordultak elő.

Így történt az is, hogy Taehyunggal elhatároztuk, hogyan szívassuk meg Lee Hit. Mindenképpen vissza akartam neki adni, amit egy hónappal ezelőtt tett velem, annak ellenére, hogy ez segített abban, hogy összejöjjünk Taehyunggal.

Szerda volt, éppen lyukas órám, és tudtam, hogy Lee Hi matematika órán szenved, amit ki nem állhatott, így írtam neki egy üzenetet, hogy valahogyan jöjjön már el. Szerencsére eléggé leleményes volt, és két perccel később már meg is jelent, mondván, nem érzi jól magát, ezért lemegy az orvosiba.  

- Na, mi a helyzet? – kérdezte hatalmas vigyorral az arcán. – Untad magad, mi? Én is, úgyhogy köszi, hogy kirángattál. De tűnjünk el gyorsan, mert nem lenne jó, ha engem itt meglátna valamelyik tanár.

- Öhm… rendben, de… azt hiszem, van egy kis gond… - vágtam aggódó és ijedt arcot egyszerre.

- Mi történt? – Lee Hi azon nyomban megkomolyodott, készen arra, hogy bármiben segítsen, ha kell.

- Tudod, volt Taehyunggal az az incidens… nos… kicsit félek, hogy az apja mégsem állt le teljesen – félrehúzódtunk a fal mellé, és suttogva osztottam meg vele titkomat, miközben magamban azért imádkoztam, hogy el ne nevessem magam, különben lőttek a tervünknek.

- Mi? Ezt mégis miből gondolod?

- Amikor megöleltem, olyan furcsa volt a háta… Nem tudom, hogy ez a régi sebek miatt van, vagy újak, de félek, hogy megint megtörtént – idegesen tördeltem az ujjaimat, miközben ide-oda tekintgettem a folyosón, nem vesz-e észre minket valaki.

- Lehet, hogy nincs semmi ok az aggodalomra, de azt hiszem, ezt le kell ellenőriznünk. Mit szándékozol tenni?

- El kellene bújnunk a szekrényben, mint a múltkor. A következő óránk testnevelés lesz, és mondtam Taehyungnak, hogy igyekezzen átöltözni, hogy tudjunk egy kicsit kettesben lenni, szóval biztosan elsőként érkezik – hazudtam szemrebbenés nélkül.

- Már épp tanácsolni akartam, hogy ezt tegyük! Gyere, menjünk gyorsan!

Lee Hi kézen ragadott, és már meg is indultunk az öltözők felé. Hatalmas vigyor ült ki az arcomra, de mivel háttal voltam neki, nem láthatta. Ha tudná, mire készülünk…

Az öltözőben senki nem volt, így nyugodtan bemehettünk. Lee Hi megállt az egyik szekrényajtó előtt, és pillanatok alatt ki is nyitotta azt.

- Te honnan tudtad a kódját? – kérdeztem döbbenten.

- Jiminé a szekrény, még szép, hogy tudom – kacsintott, és már be is lépett.

Követtem, és elgondolkoztam, vajon hogy a francba fértünk be mindketten? Kívülről baromi kicsinek tűnt, nekünk mégis sikerült benyomorognunk. A percek teltek, mi pedig csendben várakoztunk, hogy végre megjelenjen Taehyung, de nem úgy nézett ki, mintha valaki jönni tervezne. Persze én tudtam, hogy miért van ez így, de Lee Hinek fogalma sem volt róla.

- Na jó, azt hiszem, kinézek a folyosóra, hogy megtudjam, hol van. Lehet, hogy kint vár rám és nem is fog bejönni – mondtam, és kimásztam a szekrényből.

- Jó, de óvatosan, meg ne lásson senki! Siess vissza! – válaszolta, én pedig alig hittem el, hogy ennyire könnyen bedőlt a tervünknek.

Kimentem a folyosóra, és nem is mentem vissza többet. Jimin és Taehyung már ott voltak, majd mikor megláttak, elvigyorodtak.

- Na, bevette? – kérdezte Taehyung, majd átkarolta a nyakamat.

- Természetesen. Jimin, fél perc és mehetsz is.

Jimin összedörzsölte két tenyerét, a hátára kapta a táskáját, és készen volt arra, hogy helyettem ő menjen be az öltözőbe. Vártunk még egy kis időt, majd határozottan belépett, résnyire nyitva hagyva maga után az ajtót, hogy mindent lássunk.

Jimin ledobta a cuccait a szokásos helyére, a szekrényével szembe, ahol most Lee Hi tartózkodott. Tudtam, hogy barátnőm mennyire szereti Jimint kukkolni, és mennyire odavan érte, de ha a fiú akárcsak ránézett, már zavarba jött és elrohant. Jiminnek is feltűnt már egy ideje Lee Hi rajongása iránta, és talán pont ez volt az, ami miatt megkedvelte és szimpatikus lett számára, de sajnos sosem tudta leszólítani, mert valahogy mire eljutott volna odáig, Lee Hit sosem találta sehol.

Jimin a telefonján elindított egy pörgősebb dalt, majd gyors mozdulattal levette a pólóját, és a nadrágját is, így csak egy szál boxerben álldogált hosszas percekig. Időnként érdekes csípőmozgásokat és tánclépéseket tett a ritmusra, majd végül felvette a tornanadrágját, és lenyomta a zenét.

- Ha nem baj, inkább eltakarom a szemed, ezt nem engedem meg, hogy lásd – súgta a fülembe Taehyung, és tenyerét a szemem elé tette, de én eltoltam kezét.

- Hülye vagy, ez a legjobb az egészben – nyújtottam ki a nyelvemet.

- Ja, én azt hittem az, ha póló nélkül láthatsz.

- Az csak akkor lenne, ha végre láthatnálak póló nélkül – eresztettem meg egy újabb vigyort, majd mikor kikapcsolta Jimin a zenét, mindketten csöndben maradtunk.

A következő pillanatban Jimin egy gyors mozdulattal a szekrény elé lépett és hatalmasra tárta, ahol egy megdöbbent és rákvörös arcú Lee Hi ácsorgott.

- Szia, csajszi! – vigyorgott rá a sötét hajú fiú, majd kezével megtámaszkodott a szekrényajtónak. Izmai szépen megfeszültek és domborodtak mindenhol, amit mindenki megirigyelt volna. – Nem mondta még neked senki, hogy nem illik leskelődni a fiúk után? Éppúgy, ahogy mi is kikapunk, ha ilyet teszünk a lányokkal, ugyanez fordítva is érvényes. Ugye nem örülnél neki, ha ez az igazgató fülébe jutna?

Jimin még így is vigyorgott, arcán kacér mosoly ült, és nagyon élvezte a helyzetet, hogy ennyire zavarba hozhatja a lányt, ráadásul esélye sincs a menekülésre. Lee Hi ugyan megpróbált kiugrani a szekrényből, de Jimin testével elállta az utat, így csak akkor lett volna esélye elfutni, ha előtte a saját kezeivel ellöki maga elől a fiút, ami valljuk csak be, nem jött volna össze.

- De tudod mit? Egy feltétellel nem szólok senkinek, sőt, meg is engedem, hogy tovább leskelődj utánam – karba fonta mellkasa előtt a kezeit, és mielőtt folytatta volna, várt egy fél másodpercet. – Gyere el velem randizni!

Úgy sajnáltam, hogy abban a pillanatban nem látom Lee Hi arcát. Mit meg nem adtam volna érte! De szinte biztos voltam abban, hogy olyan vörös az arca, mint még soha, és hogy keze, lába, egész teste remeg.

Lee Hi nem válaszolt, Jimin pedig továbbra is elállta az útját, miközben csak mosolygott és mosolygott.

- Jaj, istenem, mondj már valamit! – hozta még jobban zavarba. – Mondj egy igent, vagy csak szimplán bólints egyet, és elengedlek! – újabb fél perc csend következett. – Nagyszerű. Köszönöm. Haza ne merj menni ma iskola után! A bejáratnál megvárlak.

Jimin félreállt a szekrényajtóból, a következő pillanatban pedig egy zavart és vörösfejű Lee Hi rohant ki, olyan gyorsan, mint még soha. Kis híján fellökött minket az ajtóban, észre sem vette, hogy ott vagyunk, és ez az egész a mi tervünk volt. Olyan gyorsan eltűnt, mintha csak köddé vált volna.

Jimin elégedett vigyorral az arcán sétált oda hozzánk, és alig lehetett a jókedvét elvenni tőle.

- Hát én megzabálom ezt a csajt! – mondta – Hú, ki fogom készíteni, az biztos.

- Hidd el, haver, jó nehéz dolgod lesz – veregette hátba Taehyung Jimint.

- Nem baj, élvezni fogom minden percét, amíg közel nem enged magához.

- De ha csak egy kicsit is bántani mered, letépem a golyóidat és megetetem veled – mosolyogtam kedvesen Jiminre.

A fiúk ezután bementek átöltözni, én pedig a női öltöző felé vettem az irányt. Írtam egy üzenetet Lee Hi-nek, hogy pont jött Jimin, amikor kiléptem, így el kellett bújnom és sajnálom, hogy otthagytam, valamint megkérdeztem, mi történt, észrevette-e Jimin és hogy óra után találkozzunk a termük előtt. Válasz azonban nem érkezett, én pedig tudtam, hogy csak azért, mert annyira remeg a keze az izgalomtól, hogy képtelen megnyomni a gombokat a telefonján.

Ez volt az utolsó testnevelés óránk, és ennek örömére a tanárunk úgy gondolta, még keményebben megdolgoztat minket, hisz a nyáron biztosan el fogjuk hanyagolni a sportolást, ezért minden alkalmat ki kell használni.

A szokásos két kör helyett most hármat kellett futni, ugyanúgy guggolásokkal és fekvőtámaszokkal, majd ezután következett egy kis gimnasztika, lábemelgetésekkel, felülésekkel és végül a megszokott húsz lépcsőzés az aluljárónál. A sok nevetés és a rettentő hőség hatására még nehezebben bírtam a futást, mint eddig. Már a második körnél teljesen ki voltam fulladva, alig kaptam levegőt, így inkább gyalogoltam. Az utolsók között voltam, de nem érdekelt, ha egyszer nem bírom, hát nem tudok mit csinálni.

- Hozom a vizet, hozom a vizet! – hallottam magam mögött valakit kiabálni, majd a cipők tompa puffanását egyre hangosodni, végül Taehyung állt meg mellettem.

- Életmentő vagy! – vettem el tőle az üveget és szinte kiittam az egészet.

- Hé, lassabban és keveset, ettől csak rosszabb lesz! – vette el tőlem, majd a maradékot ő itta meg. – Jól vagy?

- Fogjuk rá – szorítottam kezemet a tüdőmhöz.

- Üljünk le – fogta meg a kezem, majd az út szélén helyet foglaltunk. Kezdett szokásunkká válni, hogy folyton az útpadkán pihenünk le.

- Istenem, milyen rossz lesz szeptembertől ezeket az órákat újból elviselni – sóhajtottam fel, miközben kinyújtottam kezeimet a magasba, remélve, ettől a tüdőm is jobban kitágul.

- Még csak most kezdődik a nyár, te meg már a szeptemberről álmodozol. Furcsa egy ember vagy – élcelődött Taehyung. – De ne aggódj, nyáron majd én edzésben tartalak. Mindennap megyünk futni.

- Micsoda mókamester valaki, hahah!

- Igazad van, futás helyett majd ágytornázunk.

Taehyung mondatától egy kissé elpirultam, és nem szóltam vissza. Nem tudtam, mivel vágjak vissza, hisz számomra még most is furcsa volt, hogy egy párt alkotunk. Alig pár hete voltunk együtt, és még most is olyan szokatlan volt, hogy sokkal közelebb engedtem őt magamhoz mind testileg, mind lelkileg, mint bárkit is eddig.

- Nocsak, valaki zavarba jött, mint Lee Hi – piszkált továbbra is.

- Nincs mitől zavarba jönnöm – szedtem össze magam és néztem rá zavartalanul.

- Nincs? Akkor adok rá okot – majd abban a pillanatban lekapta a felsőjét, én pedig nem tudtam, merre nézzek zavaromban. Taehyung felsőteste nem volt semmi. Olyan mellizmai voltak, a hasa szép kockás, mint egy tábla csoki, a bőre hibátlan és kissé napbarnított. Tökéletes volt, mint a filmekben.

Elkaptam a tekintetem, és az ellenkező irányba néztem.

- Te mondtad, hogy még nem láttál így, most meg rám sem nézel? Hogy is van ez? – ült közelebb hozzám, miközben ujjaival állam alá nyúlt, és fejemet finoman maga felé fordította.

- Aish, Taehyung, zavarban vagyok! Hagyjál már! – húzódtam el tőle, miközben kezeit csapkodtam. Taehyung hangosan felnevetett és békén hagyott, miközben egy elégedett mosollyal az arcán kinyújtóztatta lábait.

Néhány percig csöndben ültünk egymás mellett, majd mikor összeszedtem a bátorságomat, ismét rá néztem. Csukott szemmel ült mellettem, és arcát a napba emelte. Végigfuttattam gyorsan a tekintetem egész testén, és ekkor megpillantottam a hátán a forradásokat. Ujjaimat lassan végighúztam a hegeken, melyek már alig látszódtak.

- Fájnak még? – kérdeztem.

- Már nem.

Még egy ideig elidőztem a sebeken, és felrémlett előttem, miken mentünk keresztül nem is olyan régen. Tudtam, hogy az apukája már jár a kezelésekre és sokat javult az állapota, aminek rettenetesen örültem.

Taehyung látta, hogy elkomorodtam, és a múltbéli események elragadtak, éppen ezért gyorsan visszarángatott a valóságba.

- Mutatok valamit! – pattant fel mellőlem, majd a kezét nyújtotta. Megfogtam azt, és hagytam, hogy felsegítsen, de ezután nem engedte el a kezem. Tenyeremet a mellkasára szorította, majd lassú mozdulattal elkezdte lefelé húzni felsőtestén. Olyan jó érzés volt, puha és meleg és izmos, és erőt sugárzó és… amikor Taehyung arcába pillantottam, elvörösödtem.

- Most már értem, mit élvez ezen annyira Jimin – nevetett, én pedig elrántottam a kezemet.

- Szemét! – fintorogtam rá, majd futásnak eredtem. – Úgysem kapsz el!

- Azt mondod?

- Igen! Mert ha utol mersz érni, újabb egy hétig nem csókolhatsz meg!

Valahogy így teltek el a napok, a hetek, a hónapok. A dolgok kezdtek rendbe jönni, és lassan minden visszaállt az eredeti kerékvágásba, mi pedig élveztük az életünket, ami megadatott nekünk.