Summer breeze - 5. rész

 

5. rész

  

Az ágyamban ülve felidéztem az előző éjszakát. Arcom egészen vörös lett a gondolattól, és szinte még most is éreztem magamban Rowoon kemény férfiasságát. A teste, a mozgása, a kacér mosolya, a szája és a nyelve, ahogy feltérképezte testem minden centiméterét. Önkéntelenül is magamhoz nyúltam, és egészen addig fantáziálgattam, amíg el nem juttattam magamat ujjaimmal a csúcsra.

Nem voltam sose egy gátlásos ember, de még engem is meglepett, milyen hajmeresztő dolgokat is be mertem vállalni – és ez a lista csak egyre hosszabb lett, ahogy többet találkoztunk.

Merthogy végül nem ez volt az egyetlen éjszaka, amit együtt töltöttünk.

Minden héten találkoztunk - már amikor időnk engedte -, és kivétel nélkül mindig az én lakásomon. Ez tűnt a legbiztonságosabb megoldásnak. Már egyáltalán nem zavart minket, hogy lebukhatunk – minél többször bújtunk ágyba, annál inkább feledésbe merült, és annál kevésbé aggasztott minket ez a gondolat.

Rowoon fantasztikus férfi volt, és pontosan tudta, mire van szükségem. Úgy elégített ki, ahogy akartam, és az életem ettől teljessé vált.

Egyikünk se érzett a másiknál többet, ez pusztán csak fizikai kapcsolat volt. Rowoonnak nem volt ideje érzelmekre a munkája miatt, én pedig szintén nem akartam ilyenekkel foglalkozni. Mindketten tudtuk, hogy ennél több nem lehet, nem is vágytunk erre, és ezt már az elején tisztáztuk. Nem mintha az érzéseinket irányíthatnánk, de megbeszéltük, ha valamelyikünknek ez már nem lesz elég, akkor befejezzük. Ezt a határt nem léphetjük át.

Engem sem zavart már, hogy egy nálam jóval fiatalabb sráccal kavarok. Rowoon a korához képest érett volt, jókat beszélgettünk a szeretkezések után az ágyban fekve és persze az ágyban egyáltalán nem számított az életkora. De ha belegondoltam, hogy mi lenne, ha belé szeretnék, vagy ő belém… nem tudtam elképzelni, hogy együtt legyünk és randevúzunk vagy valami. Egyszerűen zavart volna és kész.

Néha sajnáltam, hogy nem idősebb. Ha így lett volna, feladtam volna a munkámat érte, és képes lettem volna hozzámenni feleségül és gyerekeket szülni neki – még így is, hogy az életemben ez nem igazán volt betervezve.

De ez nem történt meg, és így csak élveztem a pillanatokat, amiket eltöltöttünk. Az életembe egy kis színt csempészett Rowoon, kiegyensúlyozottabb voltam, és örültem, hogy végre nem magamat kell kielégítenem az ujjaimmal és különböző segédeszközökkel. Ráadásul sokkal izgalmasabb volt, hogy nem csak az ágyban fekve szexeltünk, hanem a lakás létező összes pontját felavattuk. Tényleg úgy éreztem, mintha ismét a tinédzser korszakomat élném és újra felfedezném önmagamat. Szokták mondani, hogy a felnőtteknek van egy második tinikora – szerintem ez nálam most jött el.
 

*

 

Hónapok teltek el. A nyárnak lassan vége lett és eljött az ősz. Sose voltam együtt ilyen sokáig egy férfival sem, még így, szexpartnerként se.

De, mint minden jónak, úgy egyszer ennek is vége kellett, hogy szakadjon.

Rowoon hátulról mártogatta belém férfiasságát, miközben én a tükörben néztem magunkat. Egyszerre élveztünk el, majd miután Rowoon lehúzta magáról a gumit, egy kicsit még kényeztettem őt a számmal. 

Sóhajtozva dőltünk egymás mellé. Sose öleltük át egymást, sose fogtuk meg a másik kezét szex után, egyszerűen csak feküdtünk és a plafont néztük.

- Rowoon – szólítottam meg két sóhaj között.

- Hm? – kérdezett vissza, félig már aludva.

- Fejezzük be.

Rowoon meglepődött, mert a következő pillanatba az oldalára fordult, és engem nézett.

- Miért? Elkezdtél érezni irántam valamit?

- Nem. Nem vagyok szerelmes beléd – mondtam. – Egyszerűen csak nem helyes, amit csinálunk.

- Miért? Hiszen jól megvagyunk. Azt hittem, megbeszéltük, hogy csak akkor lesz ennek vége, ha a másik többet kezd érezni. Nem értem, mi a gond.

- El fogok költözni – mondtam ki végül.

- Ó – lepődött meg Rowoon. Úgy éreztem, hogy ezzel megbántottam. A szoba csendje feszültté vált. – Hová? Messzire?

- Igen. Külföldre költözök, Kínába. Áthelyezett a cég, én pedig nem tiltakoztam. Ez afféle előléptetés, sokat fejlődhetek és szeretem a munkámat.

- Mennyi időre mész oda?

- Minimum egy év. Aztán majd eldől. Ha tetszik, maradok, ha nem, visszajövök.

- Értem – bólintott Rowoon.

Kicsit úgy éreztem, mintha most szakítottunk volna, pedig nem voltunk együtt. De mégis, valahogy keserű érzéssel töltött el. Sose kerültem senkihez se ilyen közel, és most egyenesen fájt, hogy ezt a kapcsolatot tönkreteszem.

- Haza fogsz év közben látogatni?

- Talán.

- Miattam visszautaznál?

- Miért? Kellene?

- Hm… Arra gondoltam, hogy ha hazaugranál egy-egy hétvégre időnként, akkor folytathatnánk ezt. Jövő évben én is viszonylag sokat leszek Kínában, turném is lesz a nyáron ott. Összefuthatnánk. Mindkettőnknek szüksége van erre a szexre, nem gondolod?

- Rowoon… - sóhajtottam halkan. – Ez nem helyes. Ha ezt tennénk olyan lenne, mintha egy párt alkotnánk. De nem vagyunk szerelmesek. Ez csak szex. Miért ragaszkodsz ennyire hozzám?

- Mert szeretlek megdugni – mondta ki kíméletlenül őszintén. – Engem nem zavarna, ha Kínában másokkal is összefeküdnél vagy ha rajtam kívül lenne más pasi is. De ha visszajössz, és még mindig szinglik lennénk, miért ne folytathatnánk?

- Megértem a nézőpontodat, de akkor sem. Fontos munkám lesz Kínában, nem akarom, hogy bármi elterelje a figyelmemet. Nincs bajom veled, és igen, én is szeretek veled szexelni, de ennek most kell véget venni. Ha tovább folytatjuk, nem hiszem, hogy jó vége lesz. Már kötődsz hozzám, Rowoon, és ezt nem tagadhatod. Így is sokkal több ideje járunk össze, mint kellene. Ez már régen nem helyes.

- Rendben – bólintott végül Rowoon. – Ha neked ez már sok, megértem. Nem nyaggatlak. Vessünk akkor véget ennek. De ha esetleg visszajössz, és akkor is úgy gondolod, hogy kell egy alkalmi partner, keress meg. Kétlem, hogy addigra becsajoznék, tekintve, hogy köt a szerződés és nem lehet barátnőm.

Rowoon visszagördült a hátára, és nagyot sóhajtott. Kicsit bántott, hogy ilyen hamar beleegyezett, de rosszabb lett volna, ha tovább akaratoskodik. Tudtam, hogy neki se egyszerű és neki is fáj.

Be kellett vallanom magamnak, hogy kezdtem többet érezni iránta. Végtére is, ezért vállaltam el a kínai munkahelyet. Menekülni akartam, mert képtelen voltam elkötelezni magam, főleg egy ilyen fiatal srác mellett. Csak szenvedés lett volna a vége, hiszen ő híresség. Mindkettőnknek jobb volt, hogy most vetünk véget, mielőtt még ennél is mélyebbre fordulna a kapcsolat. Nem akartam, hogy rólunk énekeljen a következő albumán.

- Rendben. Ha így lesz, megkereslek – egyeztem bele végül, hogy megnyugodjon a lelke.

- Viszont, ha már ez az utolsó éjszakánk… Ki kellene használnunk, nem gondolod?

Rowoon meg se várta a válaszomat, fölém gördült és megcsókolt. Ebben a csókban több érzelem volt, mint eddig valaha bármikor, de végül nem hagyta, hogy ebbe a hitbe ringassam magam. Úgy folytatta, mintha csak egy éjszaka lenne a sok közül, de minden bizonnyal ez volt a legforróbb éjszakánk.
 

*

 

Az utolsó estémet töltöttem Szöulban. Másnap reggel indult a gépem, így búcsúként ellátogattam az utca végi kocsmába. Szerettem azt a helyet. Mivel régen jártam ott, és mivel jó ideig nem is fogok visszatérni, mindenképpen szerettem volna nosztalgiázni egy kicsit.

A pincér fiú még mindig megismert, és már hozta is nekem a megszokott sojus sörömet.

Az asztalnál ülve lassan kortyolgattam az italomat, és kiélveztem az időt. Elmélkedtem az életemen, a döntéseimen, és persze Rowoonon is. Helyesen cselekedtem? Jó döntés volt eldobni egy ilyen kapcsolatot? Azt a kapcsolatot, ami életemben a legtartósabb volt? Jó, hogy leállítottam magam és nem hagytam, hogy kiteljesedjenek az érzéseim? Mi lett volna, ha végül egymás mellett kötünk ki? Számít a szerelemben a kor? Valóban zavart a közöttünk lévő nagy különbség?

Nem akartam válaszokat a kérdéseimre. Semmit mást nem szerettem volna, csak hogy Rowoon végre egyszer átöleljen. Vajon, ha ez megtörtént volna, a dolgok megváltoznak? És ha én öleltem volna meg egyszer?

Már nyúltam volna a következő pohárért, de megálljt parancsoltam magamnak.

- Be kell ezt fejezned, Moonbyul – emlékeztettem magamat. – Holnap felszállsz arra a gépre és ez az egész megmarad egy nyári kalandnak. Ez így helyes. Jól cselekedtél. Holnap korán kelsz, szóval jobb, ha mész.

Sóhajtottam végül egyet, majd kiürítettem a poharam tartalmát. Emlékezve a legutóbbi alkalomra, ezúttal nem ittam annyit. Fizettem a pincérnek, majd távoztam.

Az éjszaka most kellemesen hűs volt. Talán azért, mert már ősz eleje volt, vagy egyszerűen azért, mert ezúttal nem melegített az alkohol. Fázósan fontam össze karjaimat mellkasom előtt, és indultam haza a jól megszokott úton. A csillagokat bámultam, és a házakat. A cipőm kopogása visszhangot vert a magas falak között.

Egy ismerős alak jött velem szembe. Magas volt és vékony, arcát sötét szájmaszk és sapka takarta. Csak egy híresség sétálgat így az utcán, és a környéken nem sok sztár szokott járkálni.

Csakis Rowoon lehetett az.

Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Két hete vetettünk véget a kapcsolatunknak, és azóta nem is beszéltünk. Vajon le fog szólítani? Vajon köszönnöm kellene neki? Melyik lenne a legmegfelelőbb azután, hogy bár megbeszéltük, soha többé nem találkozunk, azért mégiscsak ismertük egymást.

Eszembe jutottak az együtt töltött éjszakák, és egy pillanatra úgy tűnt, mintha meztelenül jönne szembe velem. Láttam az izmos testét, az erős karjait, és az égbe meredő farkát. Még most is éreztem, ahogy legutóbb a számba vettem. Narancsos óvszert használt. Aztán az ágyra lökött, majd erőteljesen belém hatolt. Úgy éreztem, menten orgazmusom lesz már csak a gondolattól. És meg mertem volna esküdni, hogy amíg egyre közelebb értünk, az ő fejében is hasonló gondolatok játszódtak le. Bár sötét volt, és nem láttam az arcát, de jól emlékeztem az arckifejezésére. A tekintetére, a szemeire, amelyek vágytól égtek, amikor rajta lovagoltam, és ő melleimet markolászta.

Enyhe remegés futott végig gerincemen, és azt kívántam, bár leszólítana megint. Bár nekem esne, berángatna megint a kis utcába, hogy a falnak lökve megcsókoljon. Engedtem volna neki újból, hogy lehúzza a bugyimat, és ott helyben megujjazzon. Istenem, bármit megtettem volna, hogy megismételhessük azokat a pillanatokat.

De végül nem történt semmi és ez így volt rendjén. Ez a kapcsolat olyan gyorsan múlt el, mint egy nyári szellő.

Egymás mellé értünk, de ő nem nézett rám, és én se néztem rá.

Úgy mentünk el a másik mellett, mintha sohasem ismertük volna egymást.

* * * * * * * 

VÉGE

Summer breeze - 4. rész

4. rész

Az elkövetkezendő napok nagyon nehezen teltek el, kész kínszenvedés volt bent dolgozni és emberekkel lenni. Szerettem volna otthon maradni a négy fal között, és ki sem mozdulni egy hétig, de a munka az munka.

A sajtóközlemény megjelent, és noha voltak, akiknek gyanús volt ez a sztori, és nem hitték el, lassacskán mégis alábbhagyott a csámcsogás. Az újságok nem cikkeztek rólunk többet, és a közösségi oldalakon is egyre kevesebben beszéltek erről. Pláne úgy, hogy szinte azonnal robbant is egy újabb botrány, miszerint egy középszintű fiúbanda feloszlott. Ez valamelyest megnyugtatott, és egy héttel később minden visszatért a régi kerékvágásba. Én is kezdtem elfelejteni a történteket, már nem kattogott az agyam ezen és nem féltem attól, hogy rám találnak a rajongók, ha az utcára lépek.
Ez az állapot azonban nem tartott sokáig, amikor egy délutáni napon üzenet jött a telefonomra egy ismeretlen számról. Megnéztem, és ez állt benne.

 

„Találkozzunk.” – R.

 

Elgondolkodtam, ki lehet az az R., hiszen nem sok ismerősöm volt, és ha volt is, annak meg volt a telefonszáma. Így a nemrégiben lezajlott ballépésem miatt tudtam, hogy csakis Rowoon lehet az.  
A gyomrom görcsbe rándult, és csak néhány órával később, a munkaidőm végéhez közeledve válaszoltam neki.
 

„Miért? És honnan van meg a számom?” – M.

 

„Híres vagyok, bármit megtehetek. És látni akarlak.” – R.

 

„Megbeszéltük, hogy ez egyszeri alkalom volt. Nincs értelme folytatni. Hiba volt. Minek kockáztatnád a karrieredet? El se kezdjük ezt. Letiltalak.” – M.

 

Egyáltalán nem örültem, hogy csak így a semmiből ismét előkerült, és megszerezte a számomat, engedély nélkül. Bosszantó volt és egy kicsit ijesztő. Nem értettem, mit akar, hiszen lezártuk a témát. Nem azt mondom, hogy nem volt vonzó Rowoon, és hogy ne akartam volna közelebbről megismerni, de te jó ég, mégiscsak szinte egy gyerek!

Még most is szégyelltem magam, hogy csak így lefeküdtem vele, mindenféle felelősség nélkül. Szerencse, hogy ő legalább nem volt annyira részeg, hogy ne védekezzünk. Nagyobb baj is lehetett volna, és a múltkori esetből kiindulva jó időre megint elment a kedvem bármiféle ismerkedéstől.

El akartam Rowoont kerülni, még a dalait is átnyomtam a rádióban azért, hogy elfelejtsem. Nem akartam veszélybe sodorni magunkat, de Rowoon pont a szakadék felé rohant ezzel a próbálkozásával. Én voltam a felnőtt, érett nő, nekem tudnom kell, hol a határ akkor, amikor egy tinédzser, aki nem ismeri a korlátait, aki a pillanatnak él és szeret spontán döntéseket hozni nincs ezzel tisztában.

Hazafelé menet elolvastam ismét az üzenetet, amit küldtem, remélve, hogy nem volt túl sértő, de végül arra jutottam, ha az is volt, nem számít. Pont az volt a lényeg, hogy ne keressen többé, és ha egy kicsit a lelkébe gázoltam, hát üsse kő. Ennyi még belefér.
 

Otthon kellemes zenét kapcsoltam, és sütöttem egy pizzát. Kényelmesen megvacsoráztam, megittam mellé egy pohár kólát, nem törődve az egészségemmel, de egy ilyen nap után pont nem érdekelt. Rendszeresen jártam konditerembe, az alakom a koromhoz képest egészséges és fitt volt, így ennyi kirúgás még belefért.

Épp belekezdtem volna egy film nézésébe, amikor kopogtak az ajtón. Kora este volt, így ezúttal nem játszhattam el, hogy alszom, főleg úgy, hogy az egész lakásban égett a villany. Csak remélni mertem, hogy az egyik szomszédom az, aki megint a kutyáját keresi. Az elmúlt hónapban már háromszor szökött el a labradorjuk.

- Nem, még mindig nem láttam a kutyá… - nyitottam ki az ajtót, de nem tudtam befejezni a mondatomat, mert Rowoon állt ott, aki majdnem fellökve engem, nagy lendülettel benyomult. – Te mi a fenét keresel itt?

Meglepődve néztem rá, és nem tetszett, hogy csak így betört a lakásomba, mintha az övé lenne. Cseppet sem zavarta a helyzet, hogy esetleg váratlanul érkezett és nekem éppen más dolgom lenne – nem mintha lett volna, de lehetett volna.

- Sajnálom, de látni akartalak. Hiányoztál – hirtelen mozdulattal elém lépett, átkarolva a derekamat magához húzott és megcsókolt.

Beletelt pár másodpercbe, mire kapcsoltam, mi is történik, és mire megéreztem az alkohol keserű ízét a számban. Rowoon részeg volt, vagy legalábbis minden bizonnyal lecsúszott már pár pohárka.

- Rowoon, engedj el! – Löktem el magamtól. Megtántorodott, hátrafelé lépdelt párat, hogy megtartsa az egyensúlyát, mielőtt elesne, de a fal pont megtámasztotta. – Mi ütött beléd? Menj haza, oké? Most! - Dühösen az ajtó irányába mutattam, és szabad kezemmel ösztönösen a számat dörzsölgettem.

- Moonbyul, kérlek, meg kell értened. Kellesz nekem. Amióta csak találkoztunk, rád tudok gondolni – Rowoon tett felém egy lépést, de magam elé tartottam kezemet, ezzel megálljt parancsolva neki. Rowoon egyelőre nem közeledett.

- Nem, Rowoon, te csak részeg vagy – jelentettem ki, majd egy nagy sóhaj kíséretében próbáltam uralkodni magamon. Felesleges lett volna kiabálni, akkor se értette volna meg. Nem volt eszénél. – Menj haza, oké? Ha kijózanodtál, beszélhetünk, de most tényleg nem akarlak látni. Neked is jót tenne az alvás.

- Nem maradhatnék itt? – Kérdezte némi habozás után, egy fokkal nyugodtabban. Úgy tűnt, próbál úrrá lenni részegségén.

Keserűnek és elveszettnek tűnt, olyannak, mint aki sok fájdalmat elnyom magában. Arra gondoltam, hogy talán valóban így érzi magát, és azért ivott. Elvégre is fiatal volt, és már amennyire én tudom, az egész életét a kamerák előtt töltötte, szinte ott nőtt fel. Minden megjátszott volt, folyton úgy kellett viselkednie, ahogy elvárták tőle, minden mozzanatát a lesifotósok követték, hogy mikor csinál valami olyat, amiből szaftos és lejárató cikket lehetne írni, és ez az embert egy idő után igazán megterheli. Még ha ő is választotta ezt a karriert, talán ekkora sikerrel ő sem számolt, és talán nehezebben dolgozta fel, mint azt bárki is hitte.

Sose értettem a koreai szórakoztató ipart, hiszen teljesen kizsigerelték az embereket, megfosztották önmaguktól és bábokat dobtak elénk, akik bár jól zenélnek és teljesítenek, de az évek alatt teljesen megkeserednek. Sajnos a legtöbben nem akartak a csillogás és a siker mögé látni, egyszerűen nem érdekelte, hogy ők is emberből vannak, és nem holmi cirkuszi állatok.

Megsajnáltam Rowoont. Túl korán kellett felnőnie és talán épp nehéz időszakon ment keresztül, amiről nem tudott kivel beszélni.

- Istenem, mit művelek? – Kérdeztem magamtól, és arcomat kezeimbe temetve nagyot sóhajtottam. Még ki sem mondtam, de már megbántam a szavaimat. – Rendben, maradhatsz. De csak most, és holnap reggel eltűnsz a házamból. A kanapén aludhatsz. Hozok takarót.

Nem vártam meg a válaszát. Bementem a szobámba, és előkotortam a szekrényből egy plédet. Párnát nem vittem, az volt már a kanapén.

Mire visszamentem a nappaliba, Rowoon már az ülőgarnitúrán feküdt, és halkan szuszogott. Egyik cipőjét sikeresen levette, a másikat csak félig sikerült neki. Valahogy átéreztem a helyzetét, én is voltam már olyan részeg, hogy csak eddig jutottam. Nagyot sóhajtottam, ahogy eszembe jutott a múltkori este, amire nem emlékeztem.

Óvatosan levettem a másik cipőjét, majd betakartam a pléddel. Leoltottam a villanyt, és visszamentem a szobámba.

Egész éjjel nem tudtam aludni. Ideges voltam, és zavart a tudat, hogy egy ismeretlen a lakásomban alszik. Hiába tudtam, ki Rowoon, mégis úgy éreztem nem ismerem eléggé. Kit érdekel, mit írnak az interneten és az újságokban, a valódi személyiségét csak a közelállók ismerhetik.

De nem csak a félelem volt az oka, hogy nem tudtam aludni. Újra és újra a csókra gondoltam. Bár nem volt a legfinomabb, és nem szerettem, ha valaki a beleegyezésem nélkül veszi birtokba az ajkaimat, mégis nehezen szakadtam el tőle. Vágyakozó volt, és szenvedélyes, egy egészen kicsit édes is. Szerettem volna újra megízlelni, hátha másodszorra már nem lesz rossz.

Arcon csaptam magam, majd hasra fordulva a fejemet a párnába nyomva elfojtottam egy sikolyt. Mégis mit képzelek? Ki akartam verni ezeket a gondolatokat a fejemből, nem akartam Rowoonra gondolni. Túl fiatal volt, és nagyon undorítónak tartottam magamat amiatt, hogy szívesen kikezdenék vele. Sose érdekeltek a nálam fiatalabb férfiak. No, persze, néhány év még belefért, de nem tizenhárom! Arról nem beszélve, hogy mégis mennyire beteges már egy vad idegent csak így beengedni a lakásomba, és aztán vágyakozni utána? Normál esetben már régen jelentettem volna a rendőrségen zaklatás miatt, de vele ezúttal valamiért kivételt tettem. Fogalmam sem volt, miért csináltam ezt.

Az idő lassan telt. Hajnali négy is elmúlt, amikor az órára pillantottam. Néha sikerült el-elbóbiskolnom, de újra és újra felriadtam. Képtelen voltam rendesen aludni, nem voltam hozzászokva, hogy mással kell osztozkodnom a lakásomon.

Éppen sikerült volna álomba szenderülnöm, amikor éreztem, hogy az ágy besüpped mellettem.  Egyből felpattantak a szemeim, és takarómat magam elé húzva fordultam a sötétben Rowoon felé.  Már éppen rákiabáltam volna, hogy azonnal menjen vissza, de megelőzött:

- Kényelmetlen volt már a kanapé. – Olyan ártatlanul jelentette ki, mintha csak egy ötéves kisgyerek lenne, és bármit megtehet. Képtelen voltam bármit is szólni. Egyszerre éreztem magam feszélyezve, ugyanakkor örültem is, hogy ott van. Megőrjítettek a saját érzéseim.

Visszadőltem a párnák közé, és csendben maradtam. Tiltakozni akartam, ki akartam rúgni az ágyból, de nem bírtam megtenni. Kezdtem megérteni, hogyan tett szert ekkora rajongótáborra – lehetetlen volt neki ellenállni. Én is beleestem volna a csábítás csapdájába?

Néhány percig csöndben feküdtünk, amikor Rowoon közelebb csúszott. Mit közelebb! Hirtelen azon kaptam magam, hogy félig meddig rajtam fekszik, kezeivel megtámaszkodva a fejem felett, és az arcomat fürkészi. Noha nem sokat láttam belőle, csak annyit, amennyit az ablakomon beszűrődő fény engedett, de még így is azt éreztem, hogy ez túl sok a szívemnek. Olyan erőteljesen dobogott, mint még soha.

Úgy éreztem magam, mintha ismét tinédzser lennék, mintha most veszíteném el újra a szüzességemet. Egy pillanatra felrémlett előttem az, ahogy a kollégiumi szobában az ágyon hempergek a barátommal. Ugyanaz az izgalom, a kíváncsiság, a kaland iránti vágy, a felfedezés érzése. Tisztára meghülyültem.

- Nincs kedved szexelni? – Kérdezte szemrebbenés nélkül Rowoon, ezzel visszarángatva a valóságba. – Már nem vagyok részeg. Teljesen józan vagyok. – Jelentette ki, mielőtt felhozhattam volna ezt érvként.

- Rowoon… ezt már megbeszéltük… - mondtam alig hallható hangon. Egyáltalán nem voltam magabiztos. Valahogy a közelsége teljesen elnémított, képtelen voltam normálisan gondolkodni.

- Az igaz, de nincs kőbe vésve. Miért ne tehetnénk?

- Talán mert nem akarjuk, hogy az legyen, mint alig egy héttel ezelőtt? – Az első értelmes mondatot egészen érthetően sikerült kinyögnem.

- Miért történne meg? Senki nem tudja, hogy itt vagyok, és most mindketten józanok vagyunk.

- Miért vagy ebben olyan biztos? A lesifotósok folyton a nyomodban vannak.

- Ugyan már. A kutya nem követett, ez biztos.

- A múltkor is ezt hitted.

- De az más volt. Ha láttak is, tudják, hogy a szüleim itt laknak nem messze. Sokakat ismerek a környéken, itt nőttem fel. Simán ráfoghatom, hogy az egyik szomszédnál aludtam.

- És szerinted ezt elhinnék?

- Bármit elhisznek, ha azt akarom.

Rowoon elvigyorodott, de ez a vigyor nem tűnt túl boldognak. Pontosan tudta, hogy hiába ő uralkodik a színpadon és hiába tehet meg sokkal több mindent, mint mások, hiszen egy erős cég áll mögötte, attól még egy pillanat alatt bármikor elkaszálhatják a sikerét.

- És amúgy is… nem vagy kíváncsi arra, milyen a szex velem? Nem öl meg a kíváncsiság, amiért a múltkoriból semmire sem emlékszel? Én segíthetek ebben. Talán, ha szexelünk, felidéződik az az éjszaka is.

Rowoon egyre halkabban beszélt, és mire befejezte, egy apró puszit adott az ajkamra. Majd még egyet és még egyet. El akartam lökni, de belém fojtotta a szavakat. Az agyam csődöt mondott, teljesen leállt az egész rendszer, és hagytam, hogy végül megcsókoljon.

Hogy a fenébe ne akartam volna felidézni azt az estét? Minden porcikámban azt éreztem, hogy életem egyik legjobb élményét felejtettem el, és hogy ismétlésért kiáltozik. Még ha tudtam is, hogy ez nem helyes, nem csak azért, mert fiatal, hanem mert újból veszélybe sodorjuk magunkat, ez a veszély vonzott és az egészet izgatóvá tette. Mégis ki a fenének van köze, hogy mit csinálunk? A mi életünk, a mi testünk. Tudjuk, mit akarunk. Miért ne tehetnénk akkor?

A józan eszem és a szívem folyamatosan hadakozott egymással, de végül a szívem nyert. Mindig a szív nyert.

Rowoon, miután meggyőződött arról, hogy beadtam én is a derekamat, mélyebb vizekre evezett. Benyúlt a hálóingem alá, és az oldalamat kezdte simogatni. Libabőrös lettem, pedig a testünk már égett a vágytól. Ujjai elkalandoztak a lábaim közé, a ruháink percről percre elfogytak, és nem sokkal később azon kaptam magam, hogy a hasára ülve magamba eresztem, és meglovagolom. Újra és újra.

Az éjszaka nagyon hosszú volt, de annál varázslatosabb. Fáradhatatlanul élveztük egymás társaságát. Már világosodott odakinn, amikor még egy utolsó menetbe belevágtunk.

Amikor felébredtem, az ágy üres volt.

Rowoon már nem volt mellettem. 

Summer breeze - 3. rész

3. rész

Összerezzentem, de nem mozdultam meg. Csendben maradtam, és a villany se égett már, így reméltem, az illető odébb áll. Amúgy se értettem, mit akar valaki este tizenegy órakor, arról nem beszélve, mégis ki a fene keresne engem?
       De csak nem akart távozni. Újból kopogott, majd végül a csengőt is megnyomta. Még mielőtt az egész környéket felverte volna, inkább kipattantam az ágyból és ajtót nyitottam.
     - Mi a…? – Kezdtem volna bele egy kisebb fejmosásba, bárki is állt az ajtó túloldalán, de a lélegzetem egyből elakadt, amikor Rowoont pillantottam meg.
       - Szia – köszönt halkan.
      Hirtelen azt se tudtam, mit csináljak. Csak néztem őt és próbáltam felfogni, mégis hogyan talált rám.
     Úgy tűnt, titokban jött ide, mert fekete ruhába bújt, fejére kapucnit húzott, és még sminkelni se sminkelte ki magát. Mielőtt megszólalhattam volna, kiszolgálta magát, és megkerülve engem, belépett a lakásba. Végül szó nélkül becsuktam mögötte az ajtót és kérdőn néztem rá.
     - Bocsi, nem akartam, hogy bárki is meglásson – mondta, majd végignézett rajtam. Akkor jöttem rá, hogy egy lenge hálóingben vagyok. Elvörösödtem, de őt mintha ez nem zavarta volna.
    - Egy pillanat és jövök. – A fürdőbe rohantam, magamra kaptam a köntösömet, és mellkasomban dübörgő szívvel mentem vissza a nappaliba. – Mégis mire véljem ezt a látogatást?
      Rowoon vetett egy pillantást a lakásra, majd helyet foglalt az egyik fotelban.
     - Szerintem pontosan tudod, mi miatt vagyok itt. Moonbyul. – Úgy ejtette ki a nevemet, mintha ezer éve ismerősök lennénk, engem pedig kirázott a hideg, ahogy meghallottam a hangját. Mármint jó értelemben. Felismertem a hangját, és akkor jöttem rá, hogy az ő dalait egészen sokat hallgatom a rádióban.
     - Nem, nem tudom. Vagyis sejtem, de közben mégse értem, mi az a nagyon fontos, ami nem várhatott holnap reggelig – forgattam meg szemeimet. Próbáltam nemtörődőmnek mutatkozni, habár nem nagyon kellett megjátszanom magam. Kíváncsi voltam, de ezután a nap után már csak az alvásra tudtam koncentrálni.
    - Akkor a lényegre térek – csapta össze tenyerét. – Tudod ki vagyok, nem kell bemutatkoznom, ugye? Biztosan tudod, mi történt szombaton, ami miatt nem csak a rajongóim pöccentek be, de a menedzserem is. Mielőtt ebből a helyzetből hasznot akarnál húzni, zsarolni mernél a későbbiekben vagy pénzt kérnél a hallgatásodért cserébe, most jelzem, hogy erre nincs lehetőséged és eszedbe ne jusson semmi ilyen, mert te fogod megjárni. Mindent le fogok tagadni. Holnap kiadnak ezzel kapcsolatban egy tisztázó közleményt is. Az lesz a sztori, hogy összefutottam egy lánnyal, aki annyira részeg volt, hogy nem tudta megmondani, merre lakik, így taxival elvittem a legközelebbi hotelba, hogy ne essen baja. De nem töltöttem ott az estét, nem is vagyok együtt senkivel, nem is kavartam senkivel és az égvilágon semmi sem történt. Tagadni fogok mindent, ami félreérthető. Érte vagyok?
     Rowoon olyan gyorsan hadart, hogy alig bírtam követni. Dühösnek és felháborodottnak tűnt, mint aki megbánta, hogy egy átlag, hétköznapi emberrel összeszűrte a levet, és ettől az egésztől undorodik. De lehet csak egyszerűen aggódott és mérges volt magára, amiért ennyire figyelmetlen volt, és veszélybe sodorta a saját karrierjét.
     Miután értelmeztem a mondandóját, egyetértően bólintottam.
    - Oké – mondtam végül.
    - Oké? Ennyi? – Nézett rám értetlenül.
   - Igen. Mi mást kellene mondanom? – Tártam szét a karjaimat. – Ez neked is jó, nekem is. Ha beveszik, és ettől elül a pletyka, akkor rendben van. Bár nem éppen örülök, hogy én vagyok csak lejáratva, de el tudok tekinteni ettől, ha ez kell ahhoz, hogy ne kelljen magamról olvasnom az újságokban. Örülök, hogy nem derült még fény a létemre és szeretném én is ezt nagyon hamar és gyorsan lezárni.
    - Akkor megbeszéltük.
    Rowoon nyugodtabbnak tűnt, hogy partner vagyok ebben, és hogy éppen ugyanannyira aggaszt a helyzet, mint őt.
    Hosszasan rám nézett, mintha várna tőlem valamit, de nem tudtam mire vélni pillantását. Végül összedörzsölte tenyerét, és felkelt a fotelből. Odébb álltam, hogy az ajtóhoz tudjon menni, még véletlenül sem akartam, hogy közel kerüljön hozzám.
    - Akkor szia – mondta, és megfogta a kilincset. – Ja, és mindettől függetlenül jó volt az este. És tetszik az új hajszíned.
    Rám kacsintott, és kinyitotta az ajtót.
    - Hát, biztosan. Én nem emlékszem – motyogtam magam elé, miközben zavartan pillantottam utána.
    Nagyot sóhajtottam, amint becsukódott az ajtó. Vagyis csak azt hittem, hogy be fog, mert Rowoon visszalépett, és maga után csukta be.
    - Várj. Te nem emlékszel rá?
    - Nem? – Néztem rá kérdőn. – Részeg voltam. A mai napig azt se tudtam, hogy veled voltam. A hírekből tudtam meg én is.
    - Akkor azért léptél le reggel… – jegyezte meg csak úgy magának. – Tényleg nincs meg semmi? Az, hogy majdnem leestél a lépcsőn? Vagy hogy összetörted a hotelszobában az egyik vázát? – Mindegyik kérdés hallatán csak megráztam a fejem. Kezdett egyre kínosabbá válni, és nem voltam biztos abban, hogy a múltat fel akarom-e hánytorgatni. – Az csak megvan, hogy lefeküdtünk, ugye?
    - Mi… lefeküdtünk? – Nyíltak tágra a szemeim. Bár benne volt a pakliban, de csak reméltem, hogy ez nem történt meg, és hogy Rowoon is viccel.
    - Persze. Miért, mit hittél, mi történt? Hogy csak meztelenül aludtál az ágyban mellettem?
    - Igen, pontosan ezt. Nem tehetek róla, részegen mindig meztelenre vetkőzők és úgy fekszem le aludni. Azt hittem, most is ez volt.
     - De hát én is pucér voltam!
    - Ne haragudj, nem néztem be reggel a takaró alá. Nem akartam tudni semmiről, mert kínosan éreztem magam.
    - Kínos volt velem?
    - Honnan tudjam? Nem emlékszem semmire.
    - Ha gondolod, akkor elmesélem – nem válaszoltam, így végül Rowoon folytatta.
    Visszaül a fotelba, de én továbbra se ültem le, csak a szemben lévő kanapénak dőlve figyeltem.
     - A szüleim ugyanebben az utcában laknak, alig pár házzal odébb. Náluk voltam a hétvégén. Csendes a környék, jóformán csak idősebb emberek élnek errefelé, így nem kell attól tartanom, hogy mikor fog egy újabb lánycsapat sikítva lerohanni. Mivel nehezen alvó vagyok, ezért sétálni indultam az este. Ittam is előtte, mert édesapám születésnapját ünnepeltük, és nagy álma volt, hogy ha nagykorú leszek, akkor a születésnapján leitasson – elmosolyodik egy pillanatra a gondolattól, majd folytatja. -  Az utcán menve véletlenül nekem jöttél. Alig bírtál állni a lábadon, így nem sokon múlt, hogy elvágódj. Nagy nehezen sikerült összeszedned magad, majd tovább mentem. Te viszont elhagytad a cipődet, ami legurult a lépcsőn. Tudod, ott a kisbolt előtti résznél, ahol be kell menned a két épület közé, és egészen hátra kell sétálnod. Tudod, ami egy sikátorra emlékeztet.
    Bólintottam, ahogy felidéztem magamban a helyszínt. Az nagyjából félúton van a kocsma és a lakásom között.
    - Valahogy éreztem, hogy ebből baj lesz, így visszafordultam, hogy segítsek. Szerencsére sikeresen leértél a lépcső aljára, de aztán majdnem elestél a lábadban. Épp időben kaptalak el. Felvetted a cipődet, de ahogy kiegyenesedtél, lecsúszott a válladról a ruha pántja, és félig kilátszott a melled.
    Elhallgatott.
    Felrémlett előttem az említett kék ruha, amit bár imádtam, de valóban óvatosan kellett mozgolódni benne és figyelni, hogy az ember csak körültekintően hajolgasson, mert könnyen megadta magát és lecsúszott az ember válláról. Ezek szerint ez a probléma be is következett.
    - És? – Kérdeztem halkan.
    - Részeg voltam, és megtetszett a látványa, így rámarkoltam.
    - Hogy mit csináltál? – Lepődtem meg és hangom vagy két oktávval magasabb lett.
    - A pántot akartam visszahúzni a válladra, és akkor véletlenül hozzáértem az ujjaimmal, aztán ösztönösen megfogtam. Ez van. Tetszett a látványod, és te sem tiltakoztál. Aztán elkapott mindkettőnket a hév, és jött, aminek jönnie kellett. Beljebb sétáltunk, és a falnak dőlve megujjaztalak, miközben te meg a farkamat simogattad.
    Ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem, jobb lesz, ha leülök, mielőtt összeesem. Rettentően meglepett a saját viselkedésem, hogy a nyílt utcán ilyenbe belementem. Oké, hogy pont takarásban voltunk, mert a járda és a panellakások között az utcában mindenhol sövény húzódik, és hogy a két lakótömb közötti út, ami a bolthoz vezet nincs kivilágítva, de akkor is. Fogalmam sem volt, hogy ha átlépem a saját határomat, akkor ennyire le tudok alacsonyodni. Tinédzser koromban volt egy-két merészebb kalandom, de most, felnőtt nőként ez annyira taszító volt.
    Kényelmetlenül éreztem magam Rowoon mellett, az arcom égett a szégyentől, és attól, hogy ilyen könnyedén beszél erről a dologról. Nagyon féltem attól, hogy miket fogok még megtudni.
    - Nem akartam, hogy tovább fajuljanak a dolgok a nyílt utcán és hogy bárki meglásson, így hívtam egy taxit, és elvittelek a hotelba. Akkor készültek a képek is. Ezután bementünk a szobába, te pedig egyből vetkőzni kezdtél. Én pedig utánad. Még le sem vettem teljesen a ruháimat, de te már előttem térdeltél, és leszoptál.
     Rowoon mindenható tekintettel nézett rám, mint aki most is látja maga előtt, ahogy őt kényeztetem. Nem mertem ránézni, de biztos voltam benne, hogy elégedetten mosolyog.
    Nem fért a fejembe, hogyha ennyire részeg voltam, hogy semmire nem emlékszem, akkor hogyan voltam képes ilyeneket megtenni? Egyből el kellett volna aludnom… Ennyire megártott volna az, hogy egy éve nem voltam férfival? Ennyire ki voltam éhezve?
    - Ezután befeküdtünk az ágyba, csókolóztunk, egészen sokáig. Simogattuk és fogdostuk egymást, végül szexeltünk. Először rendes pózban, majd másodszor már könyörögtél, hogy hátulról is csináljuk. Azt mondogattad, ez a kedvenc pózod. És…
    - Jó, oké, ennyire részletesen nem szeretném hallani, mi történt – összeszorított szemekkel megráztam a fejemet, miközben befogtam a fülemet. Úgy viselkedtem, mint egy idétlen kislány. Rowoon felnevetett, de továbbra se mertem ránézni.
     - Ezután elaludtunk. A többit meg már ismered. Így se rémlik?
    - Nem igazán. Néhány emlék bevillant, de akkor is homály az egész. De talán jobb is, ha emlékeznék, nagyon rosszul érezném magam. Így is eléggé zavarban vagyok. – Arcom szinte lángolt, biztos voltam benne, hogy paprikavörös a színe. Továbbra is kerültem Rowoon pillantását.
    - Nem kell, ez tök természetes dolog. Felnőttek vagyunk. Vagy te kínosnak érzed, hogy szexeltünk?
     - Igen. Mégiscsak fiatalabb vagy nálam. Majdnem az anyád lehetnék.
    - Igen, de szerencsére nem vagy. Engem nem zavar a dolog, és téged se kellene. Megtörtént, volt egy jó esténk, és kész. Nem nagy dolog.
     - Hát oké. Végülis nincs mit tenni – sóhajtottam végül és egy pillanatra ránéztem. – Köszönöm, hogy elmondtad, most már azt hiszem, le tudom zárni ezt a dolgot.
    - Megértem – bólintott. – Szóval a lényeg, hogy el lesz intézve az egész. Ha esetleg rájönnének, hogy te voltál, amit kétlek, akkor tagadj te is mindent. És persze örülnék, ha senkinek sem említenéd ezt az egészet, főleg ne azt, hogy egy hírességgel, azaz velem szexeltél. Csak azért mondom, mert tudom, hogy sokan ezzel kérkednének.
    - Nyugi, ez a veszély nem fenyeget.
    - Akkor most már tényleg megyek. Jó éjt.
    Rowoon felkelt és elhagyta a lakásomat. Bezártam az ajtót, és úgy éreztem, szégyenemben el fogok süllyedni. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek magamon, hogy ennyire szánalmas lettem.
      Hosszas őrlődés után végül eljutottam arra a pontra, hogy megpróbáltam nem ezzel foglalkozni. Ez egy súlyos hiba volt, de tanultam belőle, és elhatároztam, hogy ezentúl sokkal óvatosabb leszek, hogy jobban fogok arra figyelni, mit csinálok. Nem csak azért, mert ezzel más karrierjét tönkre tehetném, mint jelen esetben, hanem akár a sajátomat is. Mert ha kitudódna a cégnél, hogy kivel feküdtem le, szerintem engem is kirúgnának, függetlenül attól, hogy semmi közük a magánéletemhez.
       Végül éjfél után sikerült ágyba bújnom, és nagy nehezen, de el is aludtam.