Summer breeze - 4. rész

4. rész

Az elkövetkezendő napok nagyon nehezen teltek el, kész kínszenvedés volt bent dolgozni és emberekkel lenni. Szerettem volna otthon maradni a négy fal között, és ki sem mozdulni egy hétig, de a munka az munka.

A sajtóközlemény megjelent, és noha voltak, akiknek gyanús volt ez a sztori, és nem hitték el, lassacskán mégis alábbhagyott a csámcsogás. Az újságok nem cikkeztek rólunk többet, és a közösségi oldalakon is egyre kevesebben beszéltek erről. Pláne úgy, hogy szinte azonnal robbant is egy újabb botrány, miszerint egy középszintű fiúbanda feloszlott. Ez valamelyest megnyugtatott, és egy héttel később minden visszatért a régi kerékvágásba. Én is kezdtem elfelejteni a történteket, már nem kattogott az agyam ezen és nem féltem attól, hogy rám találnak a rajongók, ha az utcára lépek.
Ez az állapot azonban nem tartott sokáig, amikor egy délutáni napon üzenet jött a telefonomra egy ismeretlen számról. Megnéztem, és ez állt benne.

 

„Találkozzunk.” – R.

 

Elgondolkodtam, ki lehet az az R., hiszen nem sok ismerősöm volt, és ha volt is, annak meg volt a telefonszáma. Így a nemrégiben lezajlott ballépésem miatt tudtam, hogy csakis Rowoon lehet az.  
A gyomrom görcsbe rándult, és csak néhány órával később, a munkaidőm végéhez közeledve válaszoltam neki.
 

„Miért? És honnan van meg a számom?” – M.

 

„Híres vagyok, bármit megtehetek. És látni akarlak.” – R.

 

„Megbeszéltük, hogy ez egyszeri alkalom volt. Nincs értelme folytatni. Hiba volt. Minek kockáztatnád a karrieredet? El se kezdjük ezt. Letiltalak.” – M.

 

Egyáltalán nem örültem, hogy csak így a semmiből ismét előkerült, és megszerezte a számomat, engedély nélkül. Bosszantó volt és egy kicsit ijesztő. Nem értettem, mit akar, hiszen lezártuk a témát. Nem azt mondom, hogy nem volt vonzó Rowoon, és hogy ne akartam volna közelebbről megismerni, de te jó ég, mégiscsak szinte egy gyerek!

Még most is szégyelltem magam, hogy csak így lefeküdtem vele, mindenféle felelősség nélkül. Szerencse, hogy ő legalább nem volt annyira részeg, hogy ne védekezzünk. Nagyobb baj is lehetett volna, és a múltkori esetből kiindulva jó időre megint elment a kedvem bármiféle ismerkedéstől.

El akartam Rowoont kerülni, még a dalait is átnyomtam a rádióban azért, hogy elfelejtsem. Nem akartam veszélybe sodorni magunkat, de Rowoon pont a szakadék felé rohant ezzel a próbálkozásával. Én voltam a felnőtt, érett nő, nekem tudnom kell, hol a határ akkor, amikor egy tinédzser, aki nem ismeri a korlátait, aki a pillanatnak él és szeret spontán döntéseket hozni nincs ezzel tisztában.

Hazafelé menet elolvastam ismét az üzenetet, amit küldtem, remélve, hogy nem volt túl sértő, de végül arra jutottam, ha az is volt, nem számít. Pont az volt a lényeg, hogy ne keressen többé, és ha egy kicsit a lelkébe gázoltam, hát üsse kő. Ennyi még belefér.
 

Otthon kellemes zenét kapcsoltam, és sütöttem egy pizzát. Kényelmesen megvacsoráztam, megittam mellé egy pohár kólát, nem törődve az egészségemmel, de egy ilyen nap után pont nem érdekelt. Rendszeresen jártam konditerembe, az alakom a koromhoz képest egészséges és fitt volt, így ennyi kirúgás még belefért.

Épp belekezdtem volna egy film nézésébe, amikor kopogtak az ajtón. Kora este volt, így ezúttal nem játszhattam el, hogy alszom, főleg úgy, hogy az egész lakásban égett a villany. Csak remélni mertem, hogy az egyik szomszédom az, aki megint a kutyáját keresi. Az elmúlt hónapban már háromszor szökött el a labradorjuk.

- Nem, még mindig nem láttam a kutyá… - nyitottam ki az ajtót, de nem tudtam befejezni a mondatomat, mert Rowoon állt ott, aki majdnem fellökve engem, nagy lendülettel benyomult. – Te mi a fenét keresel itt?

Meglepődve néztem rá, és nem tetszett, hogy csak így betört a lakásomba, mintha az övé lenne. Cseppet sem zavarta a helyzet, hogy esetleg váratlanul érkezett és nekem éppen más dolgom lenne – nem mintha lett volna, de lehetett volna.

- Sajnálom, de látni akartalak. Hiányoztál – hirtelen mozdulattal elém lépett, átkarolva a derekamat magához húzott és megcsókolt.

Beletelt pár másodpercbe, mire kapcsoltam, mi is történik, és mire megéreztem az alkohol keserű ízét a számban. Rowoon részeg volt, vagy legalábbis minden bizonnyal lecsúszott már pár pohárka.

- Rowoon, engedj el! – Löktem el magamtól. Megtántorodott, hátrafelé lépdelt párat, hogy megtartsa az egyensúlyát, mielőtt elesne, de a fal pont megtámasztotta. – Mi ütött beléd? Menj haza, oké? Most! - Dühösen az ajtó irányába mutattam, és szabad kezemmel ösztönösen a számat dörzsölgettem.

- Moonbyul, kérlek, meg kell értened. Kellesz nekem. Amióta csak találkoztunk, rád tudok gondolni – Rowoon tett felém egy lépést, de magam elé tartottam kezemet, ezzel megálljt parancsolva neki. Rowoon egyelőre nem közeledett.

- Nem, Rowoon, te csak részeg vagy – jelentettem ki, majd egy nagy sóhaj kíséretében próbáltam uralkodni magamon. Felesleges lett volna kiabálni, akkor se értette volna meg. Nem volt eszénél. – Menj haza, oké? Ha kijózanodtál, beszélhetünk, de most tényleg nem akarlak látni. Neked is jót tenne az alvás.

- Nem maradhatnék itt? – Kérdezte némi habozás után, egy fokkal nyugodtabban. Úgy tűnt, próbál úrrá lenni részegségén.

Keserűnek és elveszettnek tűnt, olyannak, mint aki sok fájdalmat elnyom magában. Arra gondoltam, hogy talán valóban így érzi magát, és azért ivott. Elvégre is fiatal volt, és már amennyire én tudom, az egész életét a kamerák előtt töltötte, szinte ott nőtt fel. Minden megjátszott volt, folyton úgy kellett viselkednie, ahogy elvárták tőle, minden mozzanatát a lesifotósok követték, hogy mikor csinál valami olyat, amiből szaftos és lejárató cikket lehetne írni, és ez az embert egy idő után igazán megterheli. Még ha ő is választotta ezt a karriert, talán ekkora sikerrel ő sem számolt, és talán nehezebben dolgozta fel, mint azt bárki is hitte.

Sose értettem a koreai szórakoztató ipart, hiszen teljesen kizsigerelték az embereket, megfosztották önmaguktól és bábokat dobtak elénk, akik bár jól zenélnek és teljesítenek, de az évek alatt teljesen megkeserednek. Sajnos a legtöbben nem akartak a csillogás és a siker mögé látni, egyszerűen nem érdekelte, hogy ők is emberből vannak, és nem holmi cirkuszi állatok.

Megsajnáltam Rowoont. Túl korán kellett felnőnie és talán épp nehéz időszakon ment keresztül, amiről nem tudott kivel beszélni.

- Istenem, mit művelek? – Kérdeztem magamtól, és arcomat kezeimbe temetve nagyot sóhajtottam. Még ki sem mondtam, de már megbántam a szavaimat. – Rendben, maradhatsz. De csak most, és holnap reggel eltűnsz a házamból. A kanapén aludhatsz. Hozok takarót.

Nem vártam meg a válaszát. Bementem a szobámba, és előkotortam a szekrényből egy plédet. Párnát nem vittem, az volt már a kanapén.

Mire visszamentem a nappaliba, Rowoon már az ülőgarnitúrán feküdt, és halkan szuszogott. Egyik cipőjét sikeresen levette, a másikat csak félig sikerült neki. Valahogy átéreztem a helyzetét, én is voltam már olyan részeg, hogy csak eddig jutottam. Nagyot sóhajtottam, ahogy eszembe jutott a múltkori este, amire nem emlékeztem.

Óvatosan levettem a másik cipőjét, majd betakartam a pléddel. Leoltottam a villanyt, és visszamentem a szobámba.

Egész éjjel nem tudtam aludni. Ideges voltam, és zavart a tudat, hogy egy ismeretlen a lakásomban alszik. Hiába tudtam, ki Rowoon, mégis úgy éreztem nem ismerem eléggé. Kit érdekel, mit írnak az interneten és az újságokban, a valódi személyiségét csak a közelállók ismerhetik.

De nem csak a félelem volt az oka, hogy nem tudtam aludni. Újra és újra a csókra gondoltam. Bár nem volt a legfinomabb, és nem szerettem, ha valaki a beleegyezésem nélkül veszi birtokba az ajkaimat, mégis nehezen szakadtam el tőle. Vágyakozó volt, és szenvedélyes, egy egészen kicsit édes is. Szerettem volna újra megízlelni, hátha másodszorra már nem lesz rossz.

Arcon csaptam magam, majd hasra fordulva a fejemet a párnába nyomva elfojtottam egy sikolyt. Mégis mit képzelek? Ki akartam verni ezeket a gondolatokat a fejemből, nem akartam Rowoonra gondolni. Túl fiatal volt, és nagyon undorítónak tartottam magamat amiatt, hogy szívesen kikezdenék vele. Sose érdekeltek a nálam fiatalabb férfiak. No, persze, néhány év még belefért, de nem tizenhárom! Arról nem beszélve, hogy mégis mennyire beteges már egy vad idegent csak így beengedni a lakásomba, és aztán vágyakozni utána? Normál esetben már régen jelentettem volna a rendőrségen zaklatás miatt, de vele ezúttal valamiért kivételt tettem. Fogalmam sem volt, miért csináltam ezt.

Az idő lassan telt. Hajnali négy is elmúlt, amikor az órára pillantottam. Néha sikerült el-elbóbiskolnom, de újra és újra felriadtam. Képtelen voltam rendesen aludni, nem voltam hozzászokva, hogy mással kell osztozkodnom a lakásomon.

Éppen sikerült volna álomba szenderülnöm, amikor éreztem, hogy az ágy besüpped mellettem.  Egyből felpattantak a szemeim, és takarómat magam elé húzva fordultam a sötétben Rowoon felé.  Már éppen rákiabáltam volna, hogy azonnal menjen vissza, de megelőzött:

- Kényelmetlen volt már a kanapé. – Olyan ártatlanul jelentette ki, mintha csak egy ötéves kisgyerek lenne, és bármit megtehet. Képtelen voltam bármit is szólni. Egyszerre éreztem magam feszélyezve, ugyanakkor örültem is, hogy ott van. Megőrjítettek a saját érzéseim.

Visszadőltem a párnák közé, és csendben maradtam. Tiltakozni akartam, ki akartam rúgni az ágyból, de nem bírtam megtenni. Kezdtem megérteni, hogyan tett szert ekkora rajongótáborra – lehetetlen volt neki ellenállni. Én is beleestem volna a csábítás csapdájába?

Néhány percig csöndben feküdtünk, amikor Rowoon közelebb csúszott. Mit közelebb! Hirtelen azon kaptam magam, hogy félig meddig rajtam fekszik, kezeivel megtámaszkodva a fejem felett, és az arcomat fürkészi. Noha nem sokat láttam belőle, csak annyit, amennyit az ablakomon beszűrődő fény engedett, de még így is azt éreztem, hogy ez túl sok a szívemnek. Olyan erőteljesen dobogott, mint még soha.

Úgy éreztem magam, mintha ismét tinédzser lennék, mintha most veszíteném el újra a szüzességemet. Egy pillanatra felrémlett előttem az, ahogy a kollégiumi szobában az ágyon hempergek a barátommal. Ugyanaz az izgalom, a kíváncsiság, a kaland iránti vágy, a felfedezés érzése. Tisztára meghülyültem.

- Nincs kedved szexelni? – Kérdezte szemrebbenés nélkül Rowoon, ezzel visszarángatva a valóságba. – Már nem vagyok részeg. Teljesen józan vagyok. – Jelentette ki, mielőtt felhozhattam volna ezt érvként.

- Rowoon… ezt már megbeszéltük… - mondtam alig hallható hangon. Egyáltalán nem voltam magabiztos. Valahogy a közelsége teljesen elnémított, képtelen voltam normálisan gondolkodni.

- Az igaz, de nincs kőbe vésve. Miért ne tehetnénk?

- Talán mert nem akarjuk, hogy az legyen, mint alig egy héttel ezelőtt? – Az első értelmes mondatot egészen érthetően sikerült kinyögnem.

- Miért történne meg? Senki nem tudja, hogy itt vagyok, és most mindketten józanok vagyunk.

- Miért vagy ebben olyan biztos? A lesifotósok folyton a nyomodban vannak.

- Ugyan már. A kutya nem követett, ez biztos.

- A múltkor is ezt hitted.

- De az más volt. Ha láttak is, tudják, hogy a szüleim itt laknak nem messze. Sokakat ismerek a környéken, itt nőttem fel. Simán ráfoghatom, hogy az egyik szomszédnál aludtam.

- És szerinted ezt elhinnék?

- Bármit elhisznek, ha azt akarom.

Rowoon elvigyorodott, de ez a vigyor nem tűnt túl boldognak. Pontosan tudta, hogy hiába ő uralkodik a színpadon és hiába tehet meg sokkal több mindent, mint mások, hiszen egy erős cég áll mögötte, attól még egy pillanat alatt bármikor elkaszálhatják a sikerét.

- És amúgy is… nem vagy kíváncsi arra, milyen a szex velem? Nem öl meg a kíváncsiság, amiért a múltkoriból semmire sem emlékszel? Én segíthetek ebben. Talán, ha szexelünk, felidéződik az az éjszaka is.

Rowoon egyre halkabban beszélt, és mire befejezte, egy apró puszit adott az ajkamra. Majd még egyet és még egyet. El akartam lökni, de belém fojtotta a szavakat. Az agyam csődöt mondott, teljesen leállt az egész rendszer, és hagytam, hogy végül megcsókoljon.

Hogy a fenébe ne akartam volna felidézni azt az estét? Minden porcikámban azt éreztem, hogy életem egyik legjobb élményét felejtettem el, és hogy ismétlésért kiáltozik. Még ha tudtam is, hogy ez nem helyes, nem csak azért, mert fiatal, hanem mert újból veszélybe sodorjuk magunkat, ez a veszély vonzott és az egészet izgatóvá tette. Mégis ki a fenének van köze, hogy mit csinálunk? A mi életünk, a mi testünk. Tudjuk, mit akarunk. Miért ne tehetnénk akkor?

A józan eszem és a szívem folyamatosan hadakozott egymással, de végül a szívem nyert. Mindig a szív nyert.

Rowoon, miután meggyőződött arról, hogy beadtam én is a derekamat, mélyebb vizekre evezett. Benyúlt a hálóingem alá, és az oldalamat kezdte simogatni. Libabőrös lettem, pedig a testünk már égett a vágytól. Ujjai elkalandoztak a lábaim közé, a ruháink percről percre elfogytak, és nem sokkal később azon kaptam magam, hogy a hasára ülve magamba eresztem, és meglovagolom. Újra és újra.

Az éjszaka nagyon hosszú volt, de annál varázslatosabb. Fáradhatatlanul élveztük egymás társaságát. Már világosodott odakinn, amikor még egy utolsó menetbe belevágtunk.

Amikor felébredtem, az ágy üres volt.

Rowoon már nem volt mellettem.