× 2. rész ×
Zavartan álltam
hosszú másodpercekig, és azt kívántam, bár elnyelne a föld, vagy bár felébrednék
ebből a kellemetlen álomból, esetleg el is ájulhatnék, most megengedném
magamnak, de természetesen semmi nem történt. Nagyon szerethettek engem
odafent, biztosan jót szórakoztak ezen a kínos szituáción. Csak álltunk
egymással szemben, teljesen ledöbbenve, és egyikünk sem tudta, mit kellene most
tenni.
Végül
megköszörültem a torkomat, és elfordítottam a fejemet, hogy mégse bámuljam
szerencsétlen Taehyungot, ő pedig gyorsan leült a padra, az ölébe rántotta a
táskáját, miközben magára kapta a pólóját.
- Öhm… - ennyit
bírtam kinyögni, és szinte biztos voltam, hogy arcom már paprikapiros színben
pompázik. – Én… ne haragudj, csak… Lee Hi… meg Jimin… szóval ő volt… én nem
tudom, mit keresek itt… és… a felsőtested… vagyis izé… a… ne haragudj… bocsánat
– próbáltam valami értelmeset kinyögni, miközben az ajtó irányába mutogattam.
Taehyung nem
válaszolt, csak csendben ült, én pedig, amikor ránéztem, és találkozott a
pillantásunk, jobbnak láttam, ha azonnal eltűnök, így gyorsan hátat fordítottam
és elhúztam a csíkot.
„Ez nem lehet igaz! Miért pont velem történik meg
ez? Hogyan kerültem ilyen helyzetbe? Úristen… Mit gondolhat most rólam
Taehyung? Tuti azt, hogy egy perverz vagyok! Jézusom, de milyen felsőteste van
neki, és a… úristen, miket gondolok én itt?! Ezek után képtelen vagyok
találkozni vele! Aish! Lee Hi! Hol a fenében bujkálsz? Mától halott ember
vagy!”
Ezek a gondolatok motoszkáltak a fejemben, miközben felfelé igyekeztem a
lépcsőn. Olyannyira zavarban voltam, hogy jobbnak láttam, ha felsétálok a
harmadik emeletre, és az ottani mosdóban rendbe hozom magam. Mire felérek,
talán megnyugszom, ráadásul ott nem szoktak sokan lenni.
Beérve a
mosdóba, ledobtam a táskámat a földre, megnyitottam a csapot, és hideg vizet
locsoltam az arcomra. Még most is rettenetesen zavarban voltam, és úgy éreztem,
ezt már nem fogom lemosni magamról.
- Mennyire
kínos, te jó ég… - suttogtam magam elé. – Istenem, Lee Hi, mibe kevertél engem?
Kerülj csak a szemem elé, és isten bíz, hogy megnyuvasztalak! – szitkozódtam félhangosan.
Legszívesebben
elsüllyedtem volna szégyenemben. Ki se akartam menni a mosdóból, és nem akartam
emlékezni erre az egészre, de tudtam, hogy előbb-utóbb meg kell ezt beszélnem
Taehyunggal. Nem hagyhatom, hogy azt higgye, utána leskelődtem, mert nem ez
volt az igazság. De vajon elhinné, ha elmondanám, miért voltam bent? Mintha
csak egy sorozatba csöppentem volna. Miért pont velem történik meg ez? Mit
vétettem?
- Aish! – rúgtam
bele egyet a falba, majd megtöröltem arcomat, és elzártam a csapot. Leültem a
földre, és a hideg csempének dőltem, majd elővettem a telefonomat, és az órát
kezdtem el nézni. Vajon mikor indul haza
Taehyung? Ugye nem akar megvárni ezek után? És mégis meddig kell nekem itt
dekkolnom? Anyának megígértem, hogy négyre hazaérek, és segítek neki a
főzésben, de már így is tíz perces késésben vagyok.
Hirtelen
megcsörrent a telefonom, én pedig úgy megijedtem, hogy kiejtettem a kezemből.
Nagyokat lélegezve vettem fel a földről, és néztem meg, ki keres. Lee Hi.
- Hol a fenében
vagy? – szóltam bele azonnal, de a vonal túlsó végéről csak barátnőm elégedett
kacagását hallottam. – Te szemét! Ugye tudod, hogy meg foglak ölni?
- Na, mesélj, mi
történt? Mit szólt Taehyung, amikor meglátott? – kérdezte örömteli hangon.
- Hol vagy? Esküszöm,
megöllek!
- Na, Minseo,
nyugalom! Nem kell ennyire haragudnod, én csak jót akartam neked! – mondta még
mindig vigyorogva.
- Az ebédlőben
vagy, ugye? A háttérzajból erre következtetek. Azonnal ott vagyok, de remélem,
tudod, hogy ez az ebédet az utolsó étkezésed volt, mert belefojtalak! –
felpattantam a földről, majd kezembe véve a táskámat, gyors léptekkel
elindultam lefelé, hogy a mai napon végrehajtsam életem első gyilkosságát.
- Nyugodtan
gyere, de csak úgy szólok, hogy ebben a pillanatban érkezett meg Taehyung is.
Áh, tényleg, szólok neki, hogy üljön ide hozzám, mert hamarosan te is érkezel –
felelte könnyedén, és tisztán érzékeltem, hogy rettentő büszke tettére.
- Mi a…? Tudod
mit? Nem öllek meg! Szólj csak neki nyugodtan, de ha megteszed, én elmondom
Jiminnek, hogy leskelődtél utána.
- Nem mered!
- Simán!
- Minseo!
- Mi van?
- Én csak
segítettem nektek! Ne csináld már!
- A francokat!
Én is el tudom intézni a dolgaimat, nem kell a segítséged! Majd ha szükségem
van rád, akkor szólok neked.
- Minseo már!
Akkor inkább ölj meg, de el ne merd mondani neki! – Lee Hi hangja egyre
kétségbeesettebb lett. Tudta, hogy képes lennék elmondani Jiminnek. A bosszúért
bármit.
Lee Hi két évvel
volt fiatalabb nálam, nemrég töltötte be a tizenhatodik életévét. Gyerekkorunk
óta barátnők voltunk, ugyanis az anyukáink egy helyen dolgoztak, ezért elég sok
időt töltöttünk együtt már egészen kicsi korunkban. Mivel nekem nem volt
testvérem, Lee Hi számomra olyan volt, mintha a húgom lenne. Nagyon szerettem a
bolondos és mindig vidám természetét, gyakran fel tudott vidítani és ő volt az,
aki mindent tudott rólam. Imádtam őt, de amikor úgy viselkedett, mint egy
ötéves, és beleavatkozott a magánéletembe, igencsak fel tudtam húzni magamat.
Persze azt alá kell írnom, hogy az ilyen viccelődésein utólag én is jókat
szórakoztam, de ez egyszer túllépett minden határon.
Tudtam, hogy
Jimin – aki egyébként az osztálytársam volt – az ő álom pasija, plátói
szerelme, és nem volt fair ezzel zsarolni, de megérdemelte. Semmiféleképpen nem
mentem volna oda Jiminhez, és közöltem volna vele, hogy ez a lány éppenséggel
megleste őt, hisz egyfelől magamat is lebuktattam volna, másrészt pedig Jimint
nem hiszem, hogy zavarta volna. De Lee Hi ezt nem tudta, és nekem jó érzés volt
őt ezzel szívatnom. Ha ő megtette, hát én is.
Időközben
leértem a menzához, és a szívem a mellkasomban dobogott. Nem akartam
Taehyunggal összefutni, véletlenül sem akartam, hogy meglásson, mert tudtam, ha
észrevesz, akkor oda fog jönni hozzám, hogy beszélgessünk, én viszont még
mindig annyira a történtek hatása alatt voltam, hogy nem tudtam volna
értelmesen kommunikálni.
- Minseo? Ugye
nem teszed meg? – Lee Hi hangja már közel sem volt vidám, és úgy beszélt,
mintha a végzete lassan utolérné.
- Dehogynem –
kinyomtam a telefont, majd óvatosan bekukkantottam az ebédlő ajtaján.
Tekintetemmel megkerestem Taehyungot és örömmel konstatáltam, hogy háttal ül az
ajtónak, és rettenetesen jól szórakozik Jungkook és Jin társaságában.
Bátran léptem be
az ajtón, majd miután Lee Hit is megtaláltam a tömegben, odaintettem neki. Ő
csak megrázta a fejét, és ujjaival maga felé hívogatott, de én csak vállat
rántottam. Ezután Jimint vettem célzásba, és miután felmértem a helyzetet, hogy
ő csak két lépésre ül tőlem, Lee Hi pedig vagy tízre, fejemmel a srác felé
böktem. Lee Hi követte a pillantásom, és ijedten nézett rám, amikor tudatosult
benne, mit fogok tenni.
Magamban már jót
mosolyogtam, és büszke voltam magamra, amiért barátnőmet ilyen cseles módon
fogom tőrbe csalni. Alig bírtam megállni, hogy ne kezdjek el hangosan nevetni
mindenki előtt.
Lassú léptekkel
indultam meg Jiminék asztalához, Lee Hi pedig felpattant, és gyors iramban
rohanni kezdett felém. Még reménykedett abban, hogy meg tud állítani, én pedig
direkt nem siettem.
- Sziasztok! –
köszöntem a fiúknak. Jimin három barátjával ült ott, Sugával, Namjoonnal és
Hoseokkal. Mindannyian felém fordultak, és mosolyogva köszöntek vissza. Sugát
jól ismertem, ő két házzal odébb lakott tőlem, Namjoon az évfolyamtársam volt, Hoseok
pedig szintén az osztálytársam.
- Mi járatban
errefelé? – kérdezte kedvesen Jimin. – Csatlakozol hozzánk? – csúszott arrébb a
székével, de én csak megráztam a fejem, ezzel megállítva őt.
- Nem, dehogyis,
épp indulok haza. Én csak azt akartam mondani, hogy… - kezdtem volna bele, de
abban a pillanatban megérkezett Lee Hi, és befogta a számat.
A fiúk először
döbbenten meredtek ránk, majd ajkaikba harapva próbálták visszatartani a
nevetésüket. Csak azért nem kezdtek el hangosan röhögni, mert kíváncsiak
voltak, mi a fenét művelünk.
- Ha meg mersz
szólalni, én leszek az, aki meg fog ölni! – fenyegetőzött félhangosan Lee Hi,
miközben arca tűzpirosan égett. Még véletlenül sem mert a négy srácra
tekinteni, annyira zavarban volt.
- Lee Hi… az
istenért is… - kapálództam, de irtó nehezen tudtam leszenvedni magamról kezeit.
- Minseo! Ha
elmondod… - kezdte újból, de sikeresen leszedtem kezét a számról, és ezután el
se eresztettem. Kisebb volt nálam, így könnyen le tudtam fogni.
Szerencsére nem
hívtuk fel magunkra a figyelmet, a tömeg tudomást sem vett rólunk, aminek
kifejezetten örültem, mert nem akartam beégetni magunkat. Ráadásul ha Taehyung
is észrevesz, az kétszeres pofon lett volna számomra.
- Nyugalom! –
feleltem, majd eleresztettem kezeit, és a táskámba nyúltam. Elővettem egy
tollat, majd Jimin felé nyújtottam. – Csak vissza akartam adni, mert ezt nálam maradt.
Köszi, hogy kölcsönadtad, megmentetted az életemet. – mosolyogtam rá, majd
vigyorogva barátnőmre pillantottam.
- Mi a… ? Hogy
az a…! Fhú, én most nagyon utállak! Wáá! – toppantott egyet idegesen a
lábaival, majd arcát takarva kirohant az ebédlőből.
- A barátnőddel
minden oké? – kérdezte érdeklődve Jimin, és mosolyogva figyelte a távozó lány
alakját. A többiek igen mulatságosnak találták a helyzetet, és most már hangosabban
is felkuncogtak.
- Igen,
természetesen. Kicsit nem komplett a csaj, de azért szeretni-való – válaszoltam
a fejemet fogva, majd elköszöntem tőlük, és én is hazafelé vettem az irányt.
Nem tudom, hová
tűnhetett Lee Hi, ezért küldtem neki egy üzenetet, hogy hazamentem, ne keressen
és remélem, hogy tanult az esetből, és rájött, hogy velem nem érdemes
szórakozni. Válasz nem érkezett, de biztos voltam abban, hogy este fel fog
hívni és fél órán keresztül üvöltözni fog velem, hogy mekkora egy szemét alak
vagyok. Imádtuk egymás agyát húzni, folyton cikis helyzetekbe kevertük a
másikat, de természetesen sosem haragudtunk egymásra.
Elégedettséggel
töltött el, amiért sikerült megleckéztetnem barátnőmet, és lejáratni az imádott
fiúja előtt. Bár ahogy észrevettem, Jimin egészen aranyosnak találta a dolgot,
és mivel fogalmuk sem volt róla, miről lehet szó, ráadásul nem is hallották,
miről beszéltünk, így nem volt miért aggódni. Lee Hi közelebb akart hozni
Taehyunghoz, és ha úgy vesszük… én is csak ezt tettem velük. Jimin legalább
most már tudja, hogy létezik ez lány, ugyanis barátnőm mindig csak a távolból
figyelte a srácot, és álmodozott róla.
Vigyorogva
léptem ki a nyári melegbe, és vettem hazafelé az irányt, miközben teljesen
elfelejtettem, mi is történt az öltözőben. Természetesen ez az állapot nem
tartott sokáig, amikor egyszer csak megjelent mellettem Taehyung.
- Neked aztán
hiába kiabál az ember, ha meg sem hallod! – jegyezte meg lihegve, majd vett két
nagyobb levegőt, és kiegyenesedett.
- Óh, Tae! –
válaszoltam döbbenetemben, és ahogy arcára néztem, egyből elpirultam. El is
kaptam a tekintetem, amint eszembe jutott, hogy én körülbelül egy órával
ezelőtt egy szál alsónadrágban láttam őt. – Bocsi, kicsit elgondolkodtam.
- Igen, vettem
észre – felelte, majd egy rövidebb kínos csend következett. Nem tudtam, mit
kellene mondanom, olyannyira zavarban voltam, így vártam, hogy Taehyung kezdeményezze
a további beszélgetést. Amúgy is mindig ő volt az, akinek járt a szája, és
folyton új témákat dobott fel. De az a néhány másodperc, amíg ismét megszólalt,
éveknek tűnt. – Nem hittem volna, hogy annyira szeretnéd látni a felsőtestemet,
hogy képes vagy elrejtőzni a szekrényben! – bökte meg a vállamat játékosan.
Szégyenemben azt
hittem, ott helyben fogok elsüllyedni a föld alá. Kicsit azért vigasztalt a
helyzet, hogy Taehyung viccesen fogta fel a dolgot, így nekem is könnyebb volt
válaszolnom.
- Félreérted.
Nem téged akartalak meglesni.
- Áh, szóval nem
én voltam a célpont? Akkor lehetséges, hogy minden fiút meglestél? – szívózott továbbra
is.
- Hé! – néztem
rá szúrósan, és megütöttem a kezét. – Én csak áldozat vagyok! Lee Hi rángatott oda,
és tuszkolt be a szekrénybe, hogy megbámulhassa Jimint! Arról már nem tehetek,
hogy közben te is megjelentél!
- Így már
mindent értek. Én meg már azt hittem, perverz vagy – nyújtott nyelvet, mire
válaszul belerúgtam a lábába. – De ha a barátnőd nem fut el, akkor csendben
végignéztétek volna, ahogy átöltözöm, mi?
- Óh, Taehyung,
hogy neked nem sül le a bőr a képedről? Ilyenkor nagyon utállak! – újabb
támadást intéztem ellene, de ezt ezúttal sikeresen kikerülte.
Kicsit
megnyugodtam, és már nem éreztem annyira gáznak a helyzetet így, hogy ő
poénosnak vélte az egészet. Én meg már azt hittem, hogy utálni fog vagy valami.
Bár nem lett volna oka, elvégre is tényleg nem én akartam ezt, és engem is
éppolyan váratlanul ért Lee Hi lerohanása, mint őt, amikor kijöttünk a
szekrényből. Véletlenül kerültem oda, szóval nem lett volna oka haragudni.
Lassacskán
elértünk ahhoz az utcasarokhoz, ahol az útjaink el szoktak válni. Az iskolától
körülbelül húsz percre laktam gyalog, és egy darabig mindig elkísért Taehyung, mert
én jobbra szoktam fordulni, ő pedig balra.
- Taehyung,
kérdezhetek valamit? – álltam meg, mielőtt tovább haladtam volna, ő pedig
érdeklődve fordult felém.
- Persze, mondd
csak.
- Amikor
megláttalak az öltözőben… lehet, hogy csak én láttam rosszul, nem tudom, de…
azok a sebek a hátadon honnan származnak?
Megint szuper lett az egész... Azt hiszem, most már nekem is könyörgőre kell fognom a következő részért, mert én sem szeretnék várni és várni rá... :D
VálaszTörlésNa jó, a lényeg a lényeg, tényleg nagyon tetszett ez a fejezet is, csak így tovább. Én biztosan mindig el fogom olvasni, és szerintem rengetegen vannak még ezzel így ^^
Köszönöm szépen, aranyos vagy^^ Tényleg sokan olvassák ezt a történetet, nem számítottam erre, szóval igyekezni fogok a folytatással^^
Törlés